Munka adódott Törökország északkeleti részén, úgy döntöttünk hát, hogy kicsit megismerjük ezt a távoli vidéket. Ankarából útközben figyeltük a tájat, a megszokott kopár hegyek látványa kísért hosszú kilométereken át. Viszont ahogy közeledtünk a tenger felé, egyre zöldebb lett minden, rövidesen kisebb bokrok, majd elvétve fák is feltűntek. A tengertől talán 40-50 km-re megjelentek végre az erdők is!

Első állomásunk Trabzon volt, egy kisváros a Fekete tenger (Karadeniz) partján. Itt sikerült megismerni az igazi török közlekedést! Szűk utcák, mindenhol dugó, az autók arra kanyarodnak, amerre éppen dolguk van, a közlekedési szabályok csak nyomokban ismerhetők fel.

A városban sétálva derült ki (számomra, aki hülye vagyok történelemből), hogy ebben a városban született Szulejmán szultán, aki a török idők végén Szigetváron halt meg. Több helyen is megemlítik ezt, még az éttermekben is, amikor kiderül, hogy magyarok vagyunk. Szulejmán annyira "magyar" a törökök szemében, hogy büszkén mesélik nekünk, és feltétlen nézzük meg a török magyar barátság parkot. Nem mondtuk el senkinek, hogy mi kicsit másképp emlékszünk erre a "baráti látogatásra".

Természetesen igyekeztünk minden szépet és jót megnézni rövidke itt tartózkodásunk alatt. Az egykori vár árok gyönyörű sétáló parkká alakult, hétköznap lévén napközben nem volt sok ember, délután viszont benépesedett.

Mi sem természetesebb, a kötelező programok között szerepelnie kell Atatürk trabzoni háza meglátogatásának. Ha igazat ír az ismertető tábla, Atatürk egy alkalommal járt itt, "lájkolta" a házat, amit nyomban meg is kapott. Ezután mindössze 2 napot lakott ebben a csodálatos épületben.

Azért nem bírom kihagyni, hogy froclizzam egy kicsit az édességet kedvelőket, ilyen és ehhez hasonló tortakölteményeket találtunk, nem egy helyi cukrászdában.

Valamint itt sikerült felfedeznem fél éves itt tartózkodásom óta az első rövidhullámú rádióamatőr antennát egy háztetőn!