Mengen - Hindiba pansiyon

Az előző írásban bemutatott Yedigöller Milli Parkı kirándulásunkhoz a "támaszpontnak" a szomszédos Mengen városka melletti erdő szélén levő Hindiba (pitypang, gyermekláncfű, kutyatej) panzióra esett a választás.

Mengen városáról annyit érdemes tudni, hogy Törökország leghíresebb (nemzetközileg is elismert) séfjei itt szokták összemérni tudásukat. Sajnos most ezt nem volt alkalmunk letesztelni, nem most volt a szakácsverseny.

Péntek este érkeztünk,  a panzióban nagyon finom és bőséges, házias vacsorát kaptunk. Szombat reggeli után bejártuk a Hét tó vidékét, mely a panzió közelében van (autóval 45km, részletesen az előző cikkben).

Vasárnap összepakoltuk a cuccunkat, és még korán lévén a környéken terveztünk egy kis sétát, és geoládázást. A panzió fő épületének falán volt egy térképecske jellegű valami, négy, színkódolt sétaúttal. A tulajtól kérdeztük, hogy merre keressük ezeket az utakat, illetve hogy milyen hosszúak. Először a sárga (sarı yolu) jelű utat javasolta, amiről kiderült, hogy mindössze kb. 3,5km. Mi a kék (mavi yolu) útvonalról faggattuk, mert hát ennél azért kicsit több sétát terveztünk. Megpróbált lebeszélni róla, mondván, az nagyon hosszú, de nem tudja mekkora. Ha a térkép méretarányos, mi ezt kb. 11-12km-re saccoltuk, ami azért bevállalható, még hegyes terepen is, fél napos laza sétára.

Neki is vágtunk, először persze a közelben levő geodoboz megkeresésének - amit utoljára 2 éve kerestek, és találtak meg. Evvel nem volt szerencsénk. A "kess"-t rejtő fa ugyan meglett, de szétkorhadva, darabokban hevert szanaszét..... erről lemaradtunk. No sebaj, séta tovább. Azért, hogy ne maradjon a környék keresni való nélkül, az útvonal térkép szerinti alján (kb fél úton, hogy akármerre indulnak keresni, ne lehessen spórolni a kilométerekkel) a harmadik forrásnál elrejtettünk egy mikro méretű dobozkát, az utánunk jövőknek.

A magyar tájakon megszokott túrista jelzéseket itt nyugodtan el lehet felejteni, lehet, hogy a törökök nem szeretnek hosszú erdei túrákra menni! Az út eleje sehol nem volt jelölve. Menet közben ugyan láttunk néhány színkódot a fákra rögzítve, de leginkább olyan helyeken, ahova teljesen felesleges volt tenni. Útelágazásokban viszont alig-alig volt, így nagyon gyakran megérzésre hagyatkozva kellett menni. Túrista térkép nem létezik - vagy legalábbis mi még eddig nem találtunk. Az egyetlen támpont a ház falán lefényképezett valami volt, a fényképezőgép kijelzőjén nézve. "Gondolom formán" haladtunk, egészen az út 2/3-áig (mindig a 2/3-dal van a baj!). Aztán itt valahol elkeveredtünk. Először egy erdei zsákutcába futottunk - széles út, ami egyszer csak véget ér, és áthághatatlan bozót lett belőle. Aztán visszafordulás, és másik út keresése után egy ritkásabb erdőrészt találtunk - sok tüskés bokorral - ami mögött 600 méterrel volt a panzióhoz (es a kocsihoz) vezető aszfalt út.

Mindezt térkép hiányában, csupán a túra GPS-en rögzített nyomvonalunkból tudtuk. Hát ez a 600 méter azért kalandos volt: szakadék kerülgetés, mély medrű patakon átkelés fatörzs hídon, legelésző bocik, hegyes szarvakkal, tüskés bokrok, meredek hegyoldalak. Azért sikerült, és a végén az egészet megúsztuk 14,9km-es sétával.

A házhoz érve még visszatértünk egy frissítőre: Jutka egy sört, én szegény szerencsétlen, hányatott sorsú sofőr pedig egy kólát gurítottunk le a torkunkon hazaindulás előtt. A tulaj gratulált, amikor megmutattuk Neki az útvonalat a GPS képernyőjén.

Kellemes nap volt ez is, de este nem kellett altatni egyikünket sem.....