Safranbolu

Ezen a hétvégén ismét ünnepnap volt Törökországban, május 19. a sport, a fiatalok, és az Atatürki megemlékezés ünnepe (Atatürk’ü Anma, Gençlik ve Spor Bayramı). Az első kettő még világos, de hogy mire emlékezett a Törökök Atyja, amit ünnepelni kell, ezt nem sikerült kinyomoznom egyelőre. Na de nem is ez a lényeg, inkább az, hogy ez is egy munkaszüneti nap - szépséghibája, hogy idén ez szombatra esett, ami egyébként sem munkanap. Na de sebaj, azért egy közeli kirándulásra így is elég lesz, péntek délutáni indulással. A kiválasztott célállomás a szomszédos Safranbolu (270km).

Miért is érdemes ellátogatni ebbe a városkába? Safranbolu jelentése sáfrányban gazdag. A település egykoron az itt termelt fűszerekről volt híres, talán éppen ezért lehetett a 17. század óta az Istanbul – Sinop útvonal kereskedelmi központja. Ezen kívül körülbelül 800 gyönyörű oszmán épületével az UNESCO Világörökség listáján szerepel.

Az épületek nagy része felújítva, panzióként várja a vendégeket. Ezek a házak javarészt a 19. században épültek, az akkori oszmán stílusban. Tágasak, az emeleten hálószobák és egy nagyobb teázó helyiség van, a földszinten a konyha, nappali, és egy érdekesség, a „havuz” (medence), ami tulajdonképpen egy vízgyűjtő ciszterna a házon belül.

Egy ilyen házikót béreltünk ki a hétvégére. Meglátszik, hogy régi kereskedő városban vagyunk, az itt lakók tudják, hogy az alacsony ár – sok vendég a megfelelő üzletpolitika, jobban jövedelmez, mintha drágán, de üresen állnának a házaik. Természetesen a szálláshoz hozzá tartozik a bőséges török reggeli (kahvaltı) valamint a török kávé, és talán mondanom sem kell, hogy „korlátlan mennyiségű” török tea (a kanna soha nem ürül ki!). És mint bárhol Törökországban: a cica. Reggelinél azonnal megjelenik, és addig hízeleg, dorombol, amíg meg nem kapja a részét.

A látnivalók a völgyben levő Óvárosban vannak. Érdemes a város legnagyobb palotájában , a szállodaként üzemelő Havuzlar Konak-ban kezdeni a sétát, ahol a földszinti fő szalonban megcsodálhatjuk a hatalmas és gyönyörű medencét (a fenti nagy medencés kép), mely egykoron a palota teljes vízellátását biztosította, valamint ugyanitt lehet kérni ingyenes város térképet (şehir harıtası), a könnyebb eligazodás végett.

Innen egy kis hegymászás következik a meredek és kacskaringós utcákon át, a régi Kormányzói Palotába, mely múzeumként üzemel, bemutatva a város múltját, az emberek életét az oszmán korban. A belépőjegy érvényes a múzeum mögötti óratoronyba is, ahol fenn az óraszerkezet mellett élvezetes előadást hallhatunk a szerkezetről igaz csak törökül, de a bácsi annyira szemléletesen mutogat közben, hogy csekély nyelvtudással is sok minden megérthető belőle (ha jól tippelünk, akkor a bácsi az óra konstruktőrének – talán - ükunokája). A múzeumtól már csak lefelé megyünk. A főtéren egy camii-t (dzsámi-t) vehetünk szemügyre (belépés itt is csak cipő nélkül, lányoknak pedig kendőben!), majd a bazár soron keresztül – ha sikerül megúszni vásárlás nélkül – eljutunk a Cinci hanı Karavansaray-ba egy frissítő teára, majd utána bejárhatjuk a szultáni kort bemutató szobákat.

A város azonban nem csak a sáfrányról és a rengeteg oszmán épületről híres, ha lehet hinni a szóbeszédnek, akkor itt készítik az országban a legfinomabb lokumot! Lehet benne valami, ugyanis rengeteg édességboltot találhatunk, a lokum és a helva legkülönfélébb fajtáival. Ha mindet végik akarja valaki kóstolni, jobb ha valami utánfutóval készül, vagy több hétre kell maradni! A „mázsás” kiszerelésen kívül mindenféle díszdobozos válogatások is kaphatók, nehéz megállni, hogy ne vásároljunk be belőlük egy kisebb talicskára valót!

A nap végén mindenképpen érdemes még felmászni az emlékparkba, ahol egy kiváló sáfránymézzel édesített sáfrány tea mellett csodás kilátás nyílik a sáfrány hazájára, Safranbolu-ra.