03. Új év - új ország. Megérkeztünk Ankarába
Írta: ha5oj - Dátum: Március 17 2011 11:11:26

A családdal töltött Karácsony és Szilveszter után már rohantak a napok, alig aludtunk néhányat, és eljött január 5, indulásunk napja.

Utazáshoz a Lufthansa-t választottuk, ugyanis Münchenen keresztül a repülőutat fele áron számították fel, mint Malév/Türkish Airlines tette volna. Pedig így majdnem kétszer akkora távolságot repültünk, mint a másik jelzett társaságokkal, Isztambuli átszállással tettük volna. Talán a németeknek van olcsó „kerozin bányájuk”??

 Előző este szépen bepakoltuk a bőröndöket, elvégre az első etap három hónap lesz, nem szerettünk volna semmi nélkülözhetetlen dolgot itthon hagyni. A ruhákkal nem volt túl nagy gond, azokat sikerült a súlyhatáron belül (na jó, éppen a súlyhatáron) bepakolni. A gond a „hobbi eszközökkel”, vagyis a rádióval és tartozékaival kezdődött. Először úgy gondoltam, az a kis táskában jó lesz, és felviszem a fedélzetre kézipoggyászként.

Szépen kipakoltam az asztalra mindent: rádió, tápegység, mikrofon, fejhallgató, morse billentyű, tápkábel, elosztó, antenna, antenna kábel, tuner, némi szerszám, csavarhúzó, fogó, villáskulcs, gázos forrasztó páka, UPC műholdvevő, kiszajú fej. Ez ugye a minimum, ami a rádiózáshoz, és a TV nézéshez szükségeltetik.

Aztán először köbméterre próbáltam rendezgetni, de hiába a messzi földön híres pakoló tehetségem, nem akart beférni a táskába. Na jó, akkor kisbőrönd. Nem akartam, mert annak is súlya van. Szerencsére a kézipoggyász méretébe belefér…. ez szépen elnyelte az eszközöket….. mázsálás…… sok….. kipakol, átrendez, bepakol. Legfeljebb a ruhák kicsit súlyosabbak lesznek, 1-2 kg-ért még nem szoktak szólni. Sikerült! És a súlya is alig több mint háromszorosa, mint amit a kézipoggyászra megengednek. No sebaj, majd megpróbálom „könnyedén” vinni, ne legyen feltűnő…… Óra: elmúlt éjfél. Érdemes még lefeküdni? Mindjárt kelni kell!

A gép valami kegyetlen korán indult Ferihegyről, így nem sokat aludtunk. Ahogy a nagykönyv írja, két órával az indulás előtt kint voltunk a reptéren. Itt ért az első meglepetés, az indulási oldal, a check-in tömve emberekkel. Mi van itt? Mindenki ma reggel utazik Münchenbe? Szerencsére Jutka a check-in adminisztrációt előre interneten elintézte, így csak a csomagokat kellett feladni, és indulhatunk. Na az a sor sem volt rövid! Mindegy, kivárjuk. Mást úgysem tehetünk. Lassan megy a sor, cserébe gyorsan telik az idő. Végre mi jövünk. Bőröndök a mérlegre, a két darab 42 kg. Kettőnk súlykerete 40 kg. De ahogy számítottuk, ennyiért még nem szólnak. A leányzó írja a papírokat, majd egy hirtelen kérdés a „rádiós bőrönd” irányába:
- Az mi?...
- Kézipoggyász – mondom.
- És milyen nehéz?
- Nem vészes!
- Na mérjük csak meg!
……….nem kellett volna……16kg, a megengedett 5kg helyett.
- Hát ez csak a raktérben utazhat, túlsúlyt kell fizetni!
Papír – átvág a tömegen, mert pénztár a váró átellenes oldalán – kifizet (kisebb vagyon) – vissza, szerencsére nem kell még egyszer sorba állni - papírokat megkapjuk.
Huhhhh. Mehetünk a géphez. Ott is hosszú sor, pedig vagy négy helyen megy a beléptetés. Nagy nehezen sorra kerülünk, közben az órát nézzük. Telik az idő rendesen, de szerencsére még nem vagyunk rosszak. Jutka a bal oldali, én a jobb oldali „vizsgálóhoz” álltunk, hogy evvel is nyerjünk pár percet. Fotós táska, laptop, telefon, kulcsok a „röntgen” szalagra, én át a kapun. OK. Azért a nadrágszárat húzzam fel, és akkor a cipőt nem kell levenni. Roger. Kész is vagyok.
Nézem a másik sort, Jutka még az elején szobrozik, pedig egyszerre léptünk a két helyre. Az előtte levőnek kipakolták a kézicuccosát, és hisztizett egy kissé miatta. Na félrekotorják, elindul a sor. A táska átvilágító másik felén STOP! Retikül kipakol. Mik ezek? Ja, gyógyszerek. Gyári csomagolásban. Szedjük csak ki mindet egyenként, hogy tényleg az van benne?
Jutka kezd ideges lenni.
Gyógyszer OK, de mi van a kistáskában?
Cipők. Pakoljuk ki mindet, nincs-e a sarkába vagy a talpába elrejtve egy gépágyú vagy egy hadihajó?

Közben a belső téren, ahova én már bejutottam, hívják az utasokat a gépünkre…..másodszor…..harmadszor…….utolsó figyelmeztetés……
Jutka éppen kiesik az ajtón, a táskából szanaszét lógnak a mindenfélék, amiket előző este szépen, elvágólag bepakolt. Rohanás a beszállókártya ellenőrzésre, szerencsére voltak még előttünk. Sikerült a táska cippzárját is behúzni. Lehet, hogy vége a megpróbáltatásoknak?

 Cikkek képei: 1101muenchen.jpg

  A gépen szerencsére semmi komplikáció, felszálltunk, és pár perc múlva már madártávlatból néztük az alattunk elterülő tájat. Finom reggelit kaptunk, igaz német kávéval, de sebaj, otthon még ittunk egy igazit. A tájból egyre kevesebb látszott, gyülekeztek a felhők alattunk. Aztán egyszer csak a felhők szétugrottak, és havas hegyek felett repültünk. Na hol is van a fényképezőgép? Afene! feltettem a poggyász boxba, onnan macerás előszedni. Sebaj, nemsokára úgyis ugyanitt repülünk vissza, Münchenből Ankarába, majd akkor fényképezek. A nagy hegyek elfogytak, és pár perc múlva talajt fogtunk Münchenben. Itt szerencsére semmi extra nem történt, a csomagokkal nem volt gondunk, azt átrakták a másik gépbe (legalábbis bíztunk benne). A következő gép indulásáig volt még bő két óránk, nem kellett sietni. Megkerestük a beszállást, és lepihentünk. Jutka szunyókált egyet a padon, én meg fürkésztem a sok török arcot, akik szintén a gépre vártak.

 

Cikkek képei: 1101alpok.jpg

  A második menet is probléma mentes volt, finom meleg ebédet kaptunk, egy pohárka borral leöblíthettük, majd ismét egy rémes német kávé. Még szerencse, hogy Törökországban nem ilyen híg vackot neveznek kávénak……cserébe ott zaccos! És ekkor villant az agyunkba: Otthon maradt a kotyogó! Kénytelenek leszünk három hónapig nescaféval ébredni! Közben ismét elrepültünk az Alpok felett, és sikerült néhány szép képet is készíteni.

 

Cikkek képei: 1101lufthansa.jpg





Az ankarai landolás is sima volt. Irány az útlevél ellenőrzés, majd a csomagok átvétele.
Jutka novemberi élménybeszámolója alapján, kíváncsian vártuk a három bőrönd feltűnését a szalagon. Jöttek is szép sorban: első, rendben. Második: rendben. Harmadik (a rádiók) ……hol van? Már kezdtük látni lelki szemeink előtt, amint a pakk egy kartondobozban, drótok lógnak szanaszét……de semmi gond, pár perc múlva ez a bőrönd is előkerült, sértetlenül. Már csak az antenna kellene. Kb. másfél méter hosszú, vékony csomag. De sehol. Közben a szalag kiürült, az emberek elmentek.
Irány a „lost baggage” (vagy hogy hívják) nevű ablak. Miközben keresgéljük, Jutka kiszúrta egy alkalmazott kezében a hosszú pecabotot. Huhhhh, ez is megvan.

Akkor már csak egy dolog van hátra, mivel nem EU országba jöttünk, nem ártana egy papír, hogy rádió adó-vevő készüléket hoztunk be magunkkal az országba. Hol a vámos? Keresgéljük, nem leljük. Valami egyenruhás emberkéket láttunk, próbáljuk kérdezni, hogy hova menjünk (talán szerencsénkre, nem értettük, hogy mit javasolt). Természetesen a világnyelvek közül egyedül a törököt beszélték. Mutogattak, magyaráztak, mi pedig elindultunk. Aztán egyszer csak kinn találtuk magunkat a zártabb részből……sehol egy vám vizsgálat.
Ekkor elkezdődött a Jutkának már novemberről ismerős bolyongás, információ, ilyen – olyan – amolyan szolgálat, másik, majd harmadik információ. Volt ahol beszélték valamelyest az angolt, de senki nem tudott segíteni, hogy hol kaphatunk egy pecsétet a rádióra, illetve a papírjára (amit otthonról hoztam, a netről letöltött, kitöltött formanyomtatványt!)
Még rövid bolyongás, azután feladtuk. Lesz, ami lesz, a reptérről kijöttünk, a rádió megvan, le nem lőttek miatta.

Közben Jutkának már csöngött a zsebe, ugyanis a román kolleganő, Anca is velünk egy időben ért földet, meg volt beszélve, hogy egy autóval megyünk, és már várt, hogy hol vagyunk?
Szerencsére elég nagy volt a csomagtér, elfértünk, bár a rádiós bőröndnek már csak az ölemben volt hely. Irány a szálloda, ahol Jutkáék decemberben laktak, és a bőröndjeiket megőrzésre otthagyták…..illetve Anca itt lakott továbbra is.

Élvezetes volt egy kis ízelítőt kapni a török közlekedési stílusból. Eddig azt hittem, az olasz, vagy a görög autóvezetés nem íberelhető……..de igen! Az útburkolati jelek, terelő vagy záróvonalak úgy tűnik itt csak arra utalnak, hogy az út milyen irányba megy. Ahol két sáv van felfestve, ott három, négy, laposabb útszéle esetén öt sorban állnak az autók egymás mellett, egy papírlapot talán kalapáccsal lehetne beverni közéjük. A lámpa jelzésekben azért volt némi logika, a zöldnél mindenki ment, a pirosnál volt aki megállt….. De erről majd később. Ja, és minden pedálkezelés helyett duda....naná, az kéznél van!
Megérkeztünk a szállodába, már vártak. A bőröndök szépen a helyükön voltak, Anca már „itthon” is volt. Előkerült az ingatlan ügynökünk is, aki a lakásbérlést intézte. Kocsival, sofőrrel, bepakoltunk, ismét egy kis ismerkedés a forgalommal, és már meg is érkeztünk.
Közben besötétedett. Felmentünk a kéglibe. A kulcsok nyitották, nem volt gond. Villanykapcsoló…..megvan……de mégsem ég a villany. Biztosan le van kapcsolva az automatáknál. A kessertáskából előkerül a zseblámpa, megvannak az automaták……mind felkapcsolva. Akkor talán a villanyóránál? De az hol van? A pince felé vezető lépcső kanyarban az is meglett…..nincs rajta automata. Vissza a lakásba, és egy merész próba, hátha fordítva vannak betéve a megszakítók. Átkapcsolom balról jobbra, sorban……ugranak lefele….akkor jól vannak felrakva. De hátha a villanyszerelők itt is olyanok, mint otthon, azért nézzük meg mindet…..hoppá, az utolsó három rugó ellenében mozdul! Megvan! Az elsők vissza fel, az utolsó három le…..és lőn világosság!

Gyors leltár átvétel, majd irány le, vacsorázni, meg valami reggelit venni, mert Jutka reggel már dolgozni megy.
Szerencsére evvel nem volt gond, mégiscsak mediterrán országban vagyunk, bolt, étterem, döner-es, minden volt nyitva.

Jöhet a jól megérdemelt pihenés!



- Pisti -